Kaufer Virág visszaadja a mandátumát, Scheiring Gábor borítja a bilit, Schiffer András lemond. Eddig ezek a hírek, de lehet holnap tovább omlik az LMP épülete.

Hogyan és miért jutott idáig ez a szépreményű banda? Törvényszerű-e, hogy ide jutottak?

Szerintem várható volt. Persze, utólag könnyű okosnak lenni, de gondoljuk végig a következőket:

- a párt vezetői újak a politikában,

- jó részük civil szervezetekben szocializálódott,

- a párt identitása hármas: baloldali, liberális, konzervatív,

- a pártnak nincs kimondott vezetője: 13 fős választmány irányítja.

Hogy ez miért gond? Vegyük sorra, és hívjuk segítségül Scheiring "búcsúüzenetét":

- "a párt vezetői újak a politikában": azaz nem tudták, mi vár rájuk. Mert szép dolog azt hinni, hogy ha valaki bekerül a Parlamentbe, akkor majd gyújtó hangú beszédekkel és jó ötletekkel megváltja az országot; de a valóság más. A valóságban sajna (Scheiring szavaival) az "informális alkuk" és az "ármánykodás" a politika veleje.

- "jó részük civil szervezetekben szocializálódott": azaz azt tapasztalta, hogy elég a "jó" ügyet képviselni, és már meg is van a civilek támogatása. Ezzel szemben mi a valóság? Csupa fontos dolog, és el kell dönteni, hogy a kórházakat újítsuk fel, az iskolákban legyen fűtés, esetleg nemzeti parkokat támogassunk... vagy valami más nemes ügyre kell a pénz, és már el is jutottunk a következő ponthoz:

- "a párt identitása hármas: baloldali, liberális és konzervatív": és ehhez jön még az ökopolitika meg a zöld ügyek is. Ez így jól hangzik, meg vonzza a szavazókat is; de ha jön bármilyen konkrét ügy, ahol ki kell állni és mondani valami határozottat, akkor jön a belső vita, később az anyázás. Ahogy Scheiring mondta: "racionalitás helyett frusztrációk és hisztériák keretében kezeljük a konfliktusokat". És jön is a következő pont:

- "a pártnak nincs kimondott vezetője: 13 fős választmány irányítja": azaz nincs egy ember, aki dönt a vitás esetekben, és vállalja a felelősséget. Persze, ravasz módon a 13 páratlan szám, így elvileg mindig döntésképes, de csak akkor, ha előtte már eljutottak két választási lehetőségig; és (megint csak Scheiringet idézve) már jönnek is az "informális alkuk". A 13 ahhoz is elég nagy szám, hogy elkenje a felelősséget; ez vezet ahhoz, hogy (Kaufer lemondásáról szólva) "ezzel az egésszel úgy fest, nem akar/mer igazán senki sem foglalkozni".

A nagy kérdés azonban nem az, hogy mi volt eddig: a kérdés az, hogy mi jön most.

Legyen-e professzionális a párt; vagy ezután is belefér, ha a parlamenti ciklus felénél egy-egy képviselőjük inkább doktorit ír?

Maradjon-e az ideológiai sokszínűség, vagy inkább legyen határozott identitása a pártnak?

Lehet-e civilekkel politikát csinálni, vagy ahhoz politikusok kellenek?

Azaz (a kicsit elkoptatott, de nagyon is időszerű kérdéssel élve): tényleg Lehet Más a Politika?